Rólunk

"Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban." - Ap.csel. 2:42

Golgota Eger egy olyan hívők közössége, akik hiszik, hogy a legfontosabb dolog az életben az, hogy megismerjék és dicsérjék a teremtő Istent.
Hisszük, hogy a kereszténység nem szabályokról és megkötöttségekről szól, hanem egy valódi, személyes, szerelmes kapcsolat az Élő Istennel.
Hisszük, hogy a Biblia Isten szava, és ő azért adta ezt nekünk, hogy általa megismerjük őt. Ez a célunk minden alkalommal, amikor összejövünk.
Ezért, az alkalmaink két fő részből álnak: Isten imádata énekekkel és zenével, és a Biblia tanulmányozása.

A Golgota Keresztény Gyülekezet az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség tagja.

Történetünk

nicknroseAz egri Golgota Keresztény Gyülekezet 2003 telén egy Biblia tanulmányozó házicsoportból indult, 2005 márciusa óta pedig vasárnaponként is tartunk Istentiszteleteket. 2002-ben Nick Cady, aki akkor a debreceni Golgota Gyülekezetben szolgált, úgy érezte, hogy Isten arra hívja, hogy alapítson gyülekezetet Egerben. Imádkozott, hogy Isten munkáljon ki kapcsolatokat Egerben, és rendszeresen látogatta a várost, keresve Isten akaratát. Miután megismerkedett néhány helyi kereszténnyel, egy kis csapat találkozott szerda esténként az egyikük otthonában, hogy dicsérjék Istent és tanulmányozzák a Bibliát. Isten áldásából a csapat gyarapodott, és 2005 márciusában Nick, feleségével Rosemary-vel együtt, Egerbe költözött, hogy itt szolgálják az Urat teljes időben. A gyülekezet 2005 márciusában, húsvét vasárnap alakult meg.

2005 novemberében a gyülekezet átköltözött egy iskolába, majd a NIVÁK-ba, végül pedig a Kálvin házba, ahol jelenleg is tartjuk az Istentiszteleteket. Ezalatt az idő alatt Isten megerősítette a közösséget, egyre több ember csatlakozott, új hívők és olyan keresztények, akik addig nem tartoztak semmilyen közösséghez.

 

hernadiekEgyikük volt Hernádi János, aki szinte a kezdetek óta a gyülekezet tagja. Feleségével, Tündével együtt itt merítkeztek be és pár éve Jánost megválasztották a gyülekezet elöljárói közé is. Az évek során Isten felkészítette őt arra, hogy a gyülekezet pásztora legyen, és 2012. január 22-én hivatalosan átvette a gyülekezet vezetését Nick Cadytől.

Nagyon áldottak vagyunk, hogy ennek a gyülekezetnek a részei lehetünk, ahol sok odaszánt és kedves ember van, akik életükkel Istent szeretnék dicsőíteni és szolgálni.

Hisszük, hogy egy erős, Istenben megalapozott új időszak kezdődik, amelyet az Úr meg akar áldani és használni akar minket az Ő Királyságának építésében, hogy a gyülekezetünk továbbra is olyan hely legyen, ahol az emberek Istennel és más Istent szerető emberekkel találkozhatnak.

 

Szeretettel várunk bármikor!